2014. augusztus 29., péntek

IV.fejezet

IV.fejezet

Nyár után mindig nehéz volt hozzászokni, hogy tegezzem a tanárokat. Voltak már kínosabb pillanatok is. Elsőben apát a Longbottom professzor helyett egyszerűen "leapuztam". Bár ez sem apunak sem nekem nem volt kellemetlen, a többi diáknak annál inkább. Azóta viszont eltelt három év, ami alatt beleszoktam, hogy a suliban nem tegezhetem még azokat a felnőtteket sem, akiket amúgy igen. Ennek tudatában indultam neki a napnak, ami a reggeli után a tanév első gyógynövénytan órájával folytatódott. Apu kedvenc növényével foglalkoztunk a mai órán.
-Ki tudja az asztalon látható növény nevét?-kérdezte. Természetesen, mint szinte minden tanórán, egyedül én jelentkeztem.
-Igen, Miss Longbottom?
-Ez a növény a Mimbulus Mimbletonia, professzor-válaszoltam az általam könnyűnek megítélt kérdésre.
-Jellemzői?-húzta fel a szemöldökét a professzor.
-Ez a leginkább figyelemre méltó, lüktető és vonagló természettel és egyedülálló védelmi mechanizmussal rendelkező növény. Amikor megtapogatjuk, a növény felszínén az ún. Stinksap(szerkmegj.:nem tudom, hogy van-e rá magyar szó)spriccel ki .A Stinksap egy nem mérgező folyadék,sötétzöld és olyan illatú, mint az "avas trágya"-daráltam a növényről megtanult információkat.
-Pontosan. Tíz pont a Griffendélnek-mosolyodott el az apám, mire én visszamosolyogtam rá. Az óra hátralévő részében mindenkinek esélye nyílt közelebbről megismerni a Mimbulus Mimbletoniát. Alig vártam már, hogy vége legyen az órának.Apát leszámítva mindenki utálta a növényt. Lássuk be, undorító egy élőlény.
A tanórák után Sarahval megebédeltünk és a kviddicspálya felé rohantunk. Késésben voltunk az én hibámból. Miért szeretek én annyira enni?!?
Az öltözőbe rohantunk, ahol rajtunk kívül már senki sem volt. Ezerrel kaptuk magunkra a kviddics egyenruhánkat és kiszaladtunk a pályára. Szerencsére az edzés még nem kezdődött el, csak a megbeszélés folyt épp. A csapatkapitány, aki egy hatodéves lány volt, épp a taktikát magyarázta a csapatnak, amikor odaértünk. Egy valaki még hiányzott a csapatból, ami nekem igencsak szemet szúrt.
-Albus hol van?-kérdeztem érdeklődve Aliciatól, a csapatkapitánytól, aki a világhírű kviddicsező, Angelina Johnson lánya volt.
-A Gyengélkedőn fekszik. Egy kissé meggyűlt a baja a bájitaltan házival-hát igen. Az egyetlen dolog, amihez Albus nem ért, az a bájitaltan.
Albus
Edzés után egyenesen a Gyengélkedőbe mentem és magam után rángattam Sarah-t is. Ahogy beléptem az ajtón, megpillantottam a bekötött kezű Albust, akinek égésnyomok voltak az arcán. Madame Pomfrey épp valami gyógykenőcsel kenegedte a sebeket. Odasétáltunk Albus ágya mellé.
-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Ahhoz képest, hogy a fél karom leégett egész jól-mosolygott rám.
-Azt mindenesetre ígérd meg, hogy soha többet nem kezdesz hozzá a bájitaltan leckéhez nélkülem!-néztem rá könyörgő tekintettel.
-Ezt megígérhetem-eleresztett egy újabb mosolyt.
-A fiatal úrnak pihennie kell-tessékelt ki minket Madame Pomfrey a Gyengélkedőről. Sarahval a Nagyterem felé vettük utunkat, hogy elfogyaszthassuk aznapi vacsoránkat. A folyosón megpillantottunk egy csapat Mardekárost mire Sarah berángatott az egyik lovagi páncél mögé. Scorpyus bsrátnője is a társaságban volt. Épp ő beszélt, mikor elhaladtak előttünk.
-Hallottátok? Az a béna Potter már megint a Gyengélkedőn van. Elrontotta a bájitaltan házit, A szerencsétlen. Amikor meg az a Longbottom órán ott tutujgatja, attól egyenesen hányingerem van. Nem értem Scorpyus mit bír rajtuk annyira, de az ő kedvéért én is eljátszom, hogy bírom őket-mire tisztes távolságba került a zöld csapat, addigra majdnem szétrobbantam a dühtől, és ha jól láttam Sarah feje is füstölgött.
Vacsora után egyenesen a hálóhelyiségekhez mentünk, hogy eltegyük magunkat holnapra. Úgy éreztem, álmomban óvatosan megfojtom Malfoy kis barátnőjét egy kanál vízben.


2014. augusztus 13., szerda

III.fejezet

III.fejezet

Villámsebességgel közeledett a nyár vége. Az utolsó héten már az egész család be volt zsongva. Mindenki amiatt aggódott, hogy valamit elfelejt, itthon hagy stb.
Augusztus 31-én korán keltünk, hogy mindennel elkészülhessünk időben és, hogy anyuék átgondolhassanak mindent legalább tízszer, nehogy elfelejtsenek valamit. 10-kor indultunk az állomásra. A fal túloldalán rögtön összeütköztem barátnőmmel. Anyuék már a tanárok helyére siettek. Sarahval mi is felszálltunk a vonatra. A folyosón öszeütköztünk Albusszal. Mármint Sarah képletesen, de én persze szó szerint. Bocsánatkérést hebegtem, aztán eszembe jutott valami. Sarah szemébe néztem. Ő szerencsére értette mit akarok sugallni neki.
-Én megyek keresek egy üres kupét-mondta s megindult a folyosón. Ketten maradtunk Albusszal. A srác érdeklődően fürkészett. Végül megszólaltam:
-Köszönöm a seprűt...Nagyon örülök neki.
-Áh... Semmiség...
-Dehogyis semmiség-vágtam a szavába és egy hirtelen döntés alapján megöleletem. Éreztem, hogy a fiú meglepődött, de viszonozta az ölelést. Elengedtük egymást és rámosolyogtam.
-Megyek megkeresem Saraht. Majd még találkozunk-azzal megindultam abba az irányba, ahol a barátnőmet véltem felfedezni. Még egyszer visszapillantottam, Albus épp mosolyogva ment be a mellette lévő kupéba.
Sokáig keresgéltem mire megtaláltam drága barátnőm.
-Mi az? Miért vigyorogsz így?kérdezte gyanakvóan, mikor beléptem a kupéba.
-Megöleltem-mondtam nemes egyszerűséggel. Úgy gondoltam felesleges titkolózni, a fülig érő szám úgy is mindent elárul.
-Ú...Mesélj!-ültetett le Sarah. Végigbeszélgettük az utat. Már csak pár kilométer lehetett hártra, amikor belépett az ajtón egy szőke fiú, aki zöld nyakkendőt viselt, valamint talárt, amit egy kígyó díszített alatta felirattal: Mardekár. A mellettem ülő ázsiai lány nyomban elpirult.
-Eltévedtél Scorpyus?-szegeztem neki a kérdést.
-Egy kicsit. Nem tudod a bátyádék melyik kupéban vannak?
-Nem-húztam el a szám. A fiú kiment a kupéból. Én a még mindig piros barátnőmre néztem. Első pillantás óta bele van zúgva a Mardekáros fiúba.
-Már tényleg át kéne öltöznünk-mondtam úgy téve, mintha észre sem venném Sarah rózsavörös arcát.
Köztudott tény rólam, hogy nagyon fázós vagyok. A nyárt leszámítva mindig a téli talárom van rajtam a sárga-vörös sállal. Most is azt vettem fel. Az állomásra  menet éreztem, ahogy fúj a szél.
A téli taláromban
Leszálltunk a vonatról és felszálltunk az egyik szekérre. Hatalmas diáksereg vonult Roxfort aulájába. A tömegben észrevettem Albust. Mondanom sem kell, hogy hogy állt rajta a talár.
Albus
Megkerestem a barátnőmet, aki eszelős tekintettel bámult egy Mardekáros lányt. A nevét sose tudtam, a barátnőm tavaly óta utálja, mióta összejött Scorpyusszal.
Scorpyus barátnője
Nagy nehezen berángattam Saraht a Nagyteremben. McGalagony évnyitó beszéde alatt is szikrákat szórt a szeme a Mardekár asztala felé. Persze én ezt csak akkor láttam, mikor valaki miatt épp nem láttam rá Albusra. Hát igen... Ilyen a tini szerelem...
Vacsora után(,ami megjegyzem elképesztően finom volt) a Griffendél torony felé vezetett az utunk. Én részemről már alig vártam, hogy ledőljek a roxforti ágyamra, ami mindig pont olyan volt, ahogy én épp kényelmesnek találtam.

II.fejezet

II.fejezet

Lassan telt- múlt az idő mire elérkezett az augusztus, amit már alig vártam. Augusztus 10-én van a szülinapom. Anyu már egy héttel előtte elkezdett furán viselkedni. Én úgy tettem mintha nem venném észre azt, hogy amikor levelet kap vagy küld mindig kiküld a szobából. A születésnapom reggelén kipillantottam az ablakon. Megállapítottam, hogy jó idő van és az alábbi szerelést választottam:
Kontyba fogtam a hajam és lassan lesétáltam a lépcsőn. A nappali nem üresen várt rám. Ott voltak Weasleyék, Potterék, Sarah és Cedric, még Scorpius Malfoy is eljött.
-BOLDOG SZÜLINAPOT!!!-kiáltották egyszerre, mikor megláttak a lépcsőn állva. Sírni tudtam volna a boldogságtól. Sírtam is. Könnyes szemmel öleltem át Sarah barátnőmet és mindenkit üdvözöltem. A nappali sarkában egy hatalmas ajándékkupac gyűlt össze. Már egy jó húsz perce ment a zene, amikor anyu lépkedett be a szobába egy hatalmas, piros-arany színű, oroszlánfejjel díszített tortát cipelve. Hallottam ahogy Sarah és Albus énekelni kezdik a szülinapi dalt. Harry lekapcsolta a lámpát, így már csak a tortán lévő gyertyák adtak fényt a szobának. Mikor anya elém ért a tortával, behunytam a szemem, kívántam, majd elfújtam mind a 14 szál gyertyát.biztos tudjátok, hogy egy szerelmes lány vajon mit kívánhat.
 Délután háromig átbeszéltem Sarahval mindazt, ami a nyáron történt, s amit már levelekben kiveséztünk. Táncoltunk azenére és jól éreztük magunkat. 15 órára mindenki haza ment legjobb barátnőm kivételével. Azzal az indokkal maradt itt, hogy látni akarja az arcom, amikor kibontom az ajándékát, így az ő csomagjával kezdtem. Feltűnt. hogy a doboz oldalán lyukak vannak, de nem tettem szóvá. Felnyitottam a dobozt, amiben egy kölyök cocker spániel szundított.
Cho, a kutyám
-Te vettél nekem egy kutyát?-kérdeztem boldogan, de meglepve.
-Hát, az évfolyamon már csak neked nincs kisállatod, valamint éveken keresztül áradoztál arról, hogy mindig is szerettél volna egy saját kutyát. Most már van saját kutyád.
-Óóó, köszönöm-öleltem át meghatottan Sarah nyakát.- Rólad fogom elnevezni.
-Sarahnak fogod hívni a kutyádat?
-Nem. Chonak. Ez a második neved, nem?
-De-mondta mosolyogva majd megsimította a dobozban lévő kutya fejét. Hirtelen koppanást hallottunk az ablak felől. Megpillantottam Sarah apró, ám de villámgyors baglyát, amint az üveget kopácsolja, csőrében egy borítékot tartva.
Villám, Sarah baglya
Barátnőm kinyitotta az ablakot, mire a madár beröppent és ráült gazdája kezére. Sarah óvatosan elvette tőle a levelet, felbontotta és hangosan olvasni kezdte:
Sarah!
Légy szíves igyekezz haza, lenne itthon mit csinálnod!!!
Szeretnek: ANYU és APU
Ígyhát elköszöntem tőle, ő pedig hazasietett. A többi ajándék felé fordultam.A szüleimtől kaptam fantomfigyelő szemüveget, retekfülbevalót és parafadugó nyakláncot, Potteréktől egy A kviddicsről őrzőknek című könyvet, Weasleyéktől egy 100 érdekes tény a muglikról című kötetet, Scorpiustól egy kígyó mintás, zöld-ezüst színű képeslapot (hahaha). Hermionétól kaptam egy külön ajándékot, amiben egy boleró (nagyon vicces) és egy 9 3/4 feliratot viselő, egyszerű láncra fűzött medál volt.
boleró


nyaklánc











A nyakláncot azonnal a nyakamba akasztottam. Körülnéztem a szobában. Egyetlen hosszú csomag maradt. Elképzelésem sem volt, hogy kitől kaphattam, így megnéztem a kis bilétát, ami a csomagra volt kötve.
Boldog szülinapot Luna!
Mert a tehetségeseknek a legjobb jár, és te tehetséges vagy.
Albus 
Kishíján elakadt a lélegzetem. Nem csak, hogy külön ajándékot kaptam tőle, még tehetségesnek is nevezett. Letéptem a papírt, ami egy Tűzvillám Háromezres-t rejtett. Ez nekem már sok. Albus megvette nekem a világ legjobb seprűjét.
Este azzal a gondolattal feküdtem le, hogy nekem ez volt "a szülinapok történelmének legkirályabb szülinapja".

2014. július 18., péntek

I. fejezet

I. fejezet

Egy forró júliusi napon anyu korán reggel ébresztett.
-Luna! Ébresztő! Csak nem felejtetted el? Ma van keresztapád születésnapja, ezért náluk töltjük a napot. Naaa! Hasadra süt a nap!- keltegetett simogatóan lágy hangjával. Lassan kinyitottama szemem. Anyu egy eléggé feltűnő jelenség volt. Állandóan magánál hordott minimum három fantomfigyelő szemüveget, amit a nagyapa újságjaiból szedeget ki, valamint hosszú szőke haja alatt még mindig ott rejtőzött gyerekkora óta hordott, retket ábrázoló fülbevalója. Engem viszont ezek cseppet sem zavartak. Nekem ő volt a világon a legszebb és legcsodálatosabb. Mindennél jobban szeretem és tisztelem.
Ahogy megpillantottam az ágyam szélén ülve, rögtön átöleltem, mire ő elmosolyodott.
-Jó reggelt!-suttogtam a fülébe.
-Jó reggelt! mondta ő is, aztán kibontakoztunk az ölelésből.- Siess, már csak rád várunk!- fejezte be mosolyogva, majd kioldalazott a szobából, mire én készülődni kezdtem.
Első utam a fürdőbe vezetett zuhanyzás/hajmosás céljából. Miután sikerült szépen megszárítani a hajamat elindultam a gardróbunk felé. Elég nagy, így időbe telt, de végül megtaláltam a külön erre az alkalomra vásárolt ruhámat. Hetekig spóroltam rá, de megérte. A rózsaszín selyem anyagot virágokba rendezett flitterek díszítették. Egyszerűen káprázatos.
A ruhám :)
Apu meg van róla győződve, hogy Harry miatt öltöztem így ki, de anyu tudta az igazságot arról, kinek akarok tetszeni, de nem kötötte sem apa, sem a bátyám orrára.
Minél idősebbek lettünk, Albus annál helyesebb, kedvesebb ,udvariasabb ( stb.), én pedig annál szerelmesebb.Ráadásul annál kevésbé mertem a közelében tartózkodni. Ő viszont továbbra sem vesz észre. Persze mint barátot számon tart, de kétlem, hogy valaha is többként gondoljon rám.
Visszamentem a fürdőbe, hogy egy alkalomhoz illő frizurát varázsoljak magamnak, de végül úgy döntöttem, a hajam leengedve a legjobb. Kimentem az előszobába, ahol a családom már várt rám. Mikor megláttak, anyu és apu versengve egymással gyönyörködtek a kislányukban. Én Neville-re pillantottam. Elegánsan volt felöltözve, sőt. Mintha egy kis kölnit is éreztem volna rajta. 'Hát persze! A Weasley lány is ott lesz.'-gondoltam magamban. Neville elsőéves korától bele van zúgva Rosie Weasleybe. Eleinte próbálta titkolni előlem, de nem ment. Kihúztam belőle.
Mivel Potterék viszonylag közel laktak, sétálva tettük meg az utat a házukig. Amikor megérkeztünk, Ginny nyitott ajtót. Betessékelt minket a nappaliba, ahol Harry épp TV-t nézett.
-Harry drágám-szólt Ginny, mire férje hátrafordult. Amikor megpillantott minket, felragyogott az arca. Üdvözölte anyuékat aztán megjegyezte, hogy Neville milyen fess ma. Végül hozzám lépett:
-Luna! Hogy te milyen gyönyörű vagy!-mondta és átölelt. Mikor elengedett, átnyújtottam neki egy kis csomagot, amit már indulás óta a kezemben szorongattam.
Boldog születésnapot Harry!-tettem hozzá.
Köszönöm!-mosolygott, aztán az emeletre vezető lépcső felé fordult-James, Albus, Lily! Ha elkészültetek gyertek le! Vendégeink vannak.
Elsőként Lily jött le egy nagyon csinos, kék kisestélyiben.
Lily ruhája
Aztán James következett, aki dísztalárba öltözött.
James talárja

Albus jött le utolsóként, nem sokkal bátyja után. Egyszerű farmert viselt, amibe egy fekete ing volt tűrve. Csak szimpla mugli ruhát viselt, hatása viszont lenyűgöző volt számomra. Fantasztikusan nézett ki.
Ginny a hátsó kertbe vezetett minket, ahol két asztal volt megterítve. Egy négyszögletes, hat személyre és egy kör alakú, hét főre. Ginny elmagyarázta, hogy ez azért van, mert az egyik asztal a szülők, a másik pedig a gyerekek részére lett előkészítve. Így én leültem a kör alakú asztalhoz. Lily az egyik oldalamon, Neville a másik oldalamon foglalt helyet. A bátyám mellé James, aki mellé pedig Albus ült, aki így velem szembe került. Az asztalnál még két üres hely maradt Hugo és Rosie Weasley részére. Anyuék leültek a másik asztalhoz Harryvel, Ginny pedig visszament a házba. Egy hirtelen ötletként úgy döntöttem, utána megyek segíteni. Le volt nyűgözve az ajánlattól és természetesen elfogadta. A kezembe nyomott egy sütikkel teli tálcát, amit azelőtt takart le alumíniumfóliával.
-Ezt tedd le a ti asztalotokra! Falatozzatok, amíg Ronék megjönnek!-mondta és kiküldött a konyhából. Az utasítását követve kisétáltam az udvarra. Hirtelen Albus lépett oda hozzám.
-Segíthetek?-kérdezte.
-Nekem nem kell, elbírok ezzel az egy tálcával, de anyukádra szerintem ráférne egy kis segítség-mondtam. Albus mosolyogva bólintott majd a konyha irányába igyekezett. Én letettem a tálcát az asztalra és utána siettem. Csodálatos érzés volt látni, milyen lovagiasan segít az anyukájának. Ginny épp valami után kutatott a hűtőben, míg fia egy csokitortán végezte az utolsó simításokat: csokihabbal díszítette és apró csokivirágokat szórt a tetejére.Odaléptem hozzá, markoltam egy adagot a csokivirágból és segítettem a torta díszítésében. Felnézett és elmosolyodott, visszamosolyogtam.
-Csinos vagy-szólt még mindig engem nézve. Éreztem, hogy elpirulok. Csak mosolyogtam tovább.
-Szerintem ennyi csokivirág már elég lesz-lépett hozzánk Ginny. Mi hátrébb léptünk, ő pedig elkezdte a gyertyákat beleszúrni a piskótába, majd a hűtőbe tette a süteményt.
-Menjetek, egyetek a sütiből, ami az asztalotokon van! A végén nektek nem fog maradni-mondta és kitessékelt minket a helyiségből. Visszaültünk az asztalhoz. Én alapos gondolkodás után választottam. Egy gömb alakú, szivárvány színű sütemény után nyúltam. Valami mennyei ízt éreztem a számban. A felnőttek asztala felé fordultam. Nagyban beszélgettek valamiről. Megpillantottam az asztalon pihenő kis csomagot, amit keresztapám születésnapjára hoztunk. Még bontatlan volt.
-Harry, nem bontod ki az ajándékodat?-szegeztem neki a kérdést.
-Miért ne?-a csomag felé nyúlt, és óvatosan letépte róla az aranycikesz mintás csomagoló papírt. A csomag egy albumot rejtett, ami tele volt olyan képekkel, amiken még Roxfortosak. Harry, Ron és Harmione mosolyognak és integetnek az egyik képen, egy másikon Harry Ginnyvel ül a földön és épp nevetnek valamin. Láttam keresztapám szemében a meghatottságot. Mindenki köré gyűlt, hogy megcsodálhassa a képeket. Harry már szinte könnyes szemmel ölelte át apuékat.



-Ne nekünk köszönd, Luna ötlete volt- mutatott rám anyu, mire Harry felém jött és engem is megölelt.
-Köszönöm!
-Szívesen-mosolyogtam rá kibontakozva az öleléséből. Hirtelen Ginny lépett be az udvarra, akit a Weasley család követett. Mindenki üdvözölte a családot. Én Hermionéhoz léptem és megöleltem.Nagyon szoros vele a kapcsolatom. Roxfortban ha valami problémám van, vagy épp nagyon boldog vagyok valami miatt, vele szoktam megbeszélni. Talán nem is kell mondanom, hogy főként Albusról beszélgetek vele. A ruhát is ő segített kiválasztani.
Ginny besietett a házba, majd a tortával a kezében tért vissza. Hirtelen elhatározással énekelni kezdtem:
-Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot Harry! Boldog szülinapot!-Albus rám mosolygott és ő is énekelt velem. Persze ő a Harry helyett apát mondott :) . Említenem sem kell, hogy fantasztikus hangja van.
Ginny letette férje elé a tortát, aki elfújta a rajta lévő gyertyákat. Keresztanyu felszeletelte a tortát és elénk rakta. Jóízűen fogyasztottuk el a finomságot. Egyszer csak így szóltam:
-Azt hiszem bent hagytam a bolerómat, Hermione segítenél megkeresni?
-Persze- a választ hallva berángattam Hermionét a nappaliba.
-Emlékszel hová tehetted?

-Nem is hoztam bolerót. Mondani szeretnék valamit-közelebb hajoltam hozzá, hogy kint még véletlenül se hallják meg.- Albus azt mondta, csinos vagyok-mondtam boldogan.
-Ez csodálatos-mosolygott Hermione.- Te mit mondtál neki?
-Hát... Csak mosolyogtam... és pirultam...-Hermione szomorúan elhúzta a száját, de mintha valami eszébe jutott volna, újra elmosolyodott.- Biztos vagy te abban, hogy csak barátként tekint rád?
Meglepődtem a kérdésén de válaszoltam.
-Teljesen, miért?
- Mert én akárhányszor ránéztem, ő téged nézett mosolyogva.
-Nem, az nem lehet. Valamit rosszul láttál-zártam le a témát és visszamentem az udvarra.
-Megvan a boleród?- kérdezte anyu nyanakvóan.
-Rájöttem, hogy nem is hoztam-mosolyogtam ártatlanul, de anya arcáról nem tűnt el a gyanakvás.
Innentől kezdve egész nap csöndben voltam és csak falatoztam a sütiből amit még a nap elején az asztalra raktam. Este hét órakor mentünk haza. Én átöltöztem a pizsimbe. Kimentem a konyhába gabonapehelyért és összefutottam anyával.
-Luna! Kérdezhetek valamit?
-Tudom, hogy ha igennel válaszolok még megbánom, de egye fene. Igen.
-Mit mondtál Hermionénak a nappaliban?
- Azt, hogy Albus azt mondta, hogy csinos vagyok- mikor végigmondtam anyu megölelt és egy tál gabonapehellyel visszaküldött a szobámba. Megettem a csemegét, olvastam egy kicsit a Kviddics évszázadaiból és elaludtam.

2014. július 8., kedd

Prológus

Prológus



Mindig is zavaros életem volt. Mivel mindkét szülőm Roxfortban dolgozik, évközben sosem láttam őket. Olyankor, a bátyámmal Neville-lel együtt keresztszüleimnél vendégeskedtünk. Ők pedig nem voltak mások, mint Ginny Weasley és hajdan híres férje, Harry Potter. Igazából egyikük sem rokonunk, csak már suli óta jó barátok anyuékkal, ezért úgy döntöttek, felkérik őket drága kislányuk keresztszülőinek.
Harrynek és Ginnynek három gyereke született. James, a legidősebb, aki Neville-lel egyidős, Albus, aki velem egykorú és Lily, aki a legkisebb.
Ígyhát minden év szeptemberétől június elejéig Potteréknél tengettük napjainkat. Ezidő alatt közelebbről megismertük a Potter gyerekeket. Mint kiderült, nagyon jófejek. Én leginkább Albust próbáltam megismerni, elvégre mégiscsak egyidősek vagyunk. Lassan sikerült is, s ahogy telt múlt az idő én egyreinkább belehabarodtam. Kedves, udvarias, vicces, okos és tehetséges. Ez utóbbi akkor derült ki, mikor Lilyt hátra hagyvanégyen lementünk kviddicsezni a parkba. Rájöttem, hogy Albus remek fogó. Ez alkalommal még valami kiderült. Pontosabban két valami. Egy: tudok kviddicsezni. Kettő: imádok kviddicsezni. Harry második alkalommal azt is megállapította, hogy jó örző lennék.
Így teltek a kviddicsezéssel teli évek addig, amíg Neville-t és Jamest fel nem vették a Roxfortba. Onnantól kezdve hárman maradtunk. Ketten nem volt buli kviddicsezni, de sajnos Lily nem értett a sporthoz ( még most sem ért :) ), keresztszüleimnek pedig sosem volt idejük neállni egy "családi" hátékra.
Ez volt a leghosszabb év, amit a Poter családnál kellett töltenem, de előbb-utóbb ennek is vége lett.
Azon a nyáron nem bírtam nyugton maradni. Minden bagolynál a Roxfortos levelemet kerestem. Lassan kezdtem bepánikolni, hogy nem is fogok kapni. Végül csak megérkezett.
Ezután persze következett az Abszol úti bevásárlás. Nem fértem a bőrömbe. Minden kirakatot hosszasan bámultam, amitől az arra járó boszorkányok és varázslók furán néztek rám. Hé, elfelejtik, hogy félig Lovegood vagyok. Kötelességem furának lenni.
A Czikornyai és Patzában összefutottunk a Weasley családdal. Ronnak és Hermionénak egy Neville-lel egyidős lánya, és egy Lilyvel egyidős fia volt, valamint ők voltak a  gyámjai Teddy Lupinnak, aki abban az évben lett harmadéves. Kicsit arrébb ott állt Pansy Parkinson és Draco Malfoy fiukkal, az akkor 12 éves Scorpiusszal.
Később Madam Malkim boltjába pillantva megláttam Albust, amint az üzlet tulajdonosa épp ráigazítja az iskolai talárt.Én nem értettem mit kellett még azon igazítani. Fantasztikusan állt Albusnak.
Augusztus 31-én 11:00-kor elindult a vonat Roxfortba. Kerestem a fülkét, amiben Albus ülhet, de már nem fértem be. Nevile-ék baráti köre is túl szélesnek bizonyult, egy kerestem magamnak egy üres kupét. Az utazás egy része elég unalmasan telt, aztán az ajtón belépett egy feltűnően szép, ázsia vonásokkal rendelkező lány.
- Szia! Sarah Finnigan vagyok. Leülhetek? - természetesen megengedtem neki. Egész úton beszélgettünk. Sarahnak van egyhárom évvel idősebb bátyja, akit Cedricnek hívnak. Az ázsiai lány irtó jófej és egyenesen rajong a kviddicsért.
Roxfortba érve életem legizzasztóbb perceit éltem át, míg vártam, hogy hova oszt be a Teszlek Süveg. Nagyon reméltem, hogy Sarahval és Albusszal egy házba kerülök. Végül mindhárman a Griffendélbe kerültünk, ahol már várt ránk Neville, James, Rosie, Teddy és Cedric is.
Telt az idő és egyre jobban ment a tanulás. Aputól megtudtam, hogy ebben nagyon hasonlítok Hermionéra (ha feltettek egy kérdést, én rögtön tudtam válaszolni, sőt néha nem bírtam tűrtőztetni magam és felszólítás nélkül feleltem. Kaptam is érte rosszalló pillantásokat. Főleg anyától és apától, de láttam a szemükben a megcsillanó büszkeséget is.), de anyura is, ugyanis ő is jó tanuló volt.
Harmadévesként bekerültem a ház kviddics csapatába, mint őrző. Sarah az egyik hajtó posztját töltötte be, Albus pedig, apjára ütve, már elsőéves korától a csapat fogója.
Az évek teltével betöltöttem a 14-et és negyedévesként folytathatom tanulmányaimat Roxfortban.
A nevem Luna Longbottom és boszorkány vagyok.
sziasztok :) mielőtt elkezdenék írni, szeretném megemlíteni, hogy a gyerek szereplők a felnőtt szülőkkel szemben tegeződő viszonyban vannak. Persze csak az iskolán kívül. Roxfortban ők: Mr. és Mrs. Longbottom, Mrs. Weasley, Mr. Malfoy és Mr. Weasley.
Sziasztok :) sajnálom, Harry egy kicsit elcsúszott a szereplőkben. Természetesen a szülők közé tartozik :) Mindjárt hozom a prológust :)
Sziasztok :)Szeretném mondani nektek, hogy a történet és az adatok néhány helyen eltérhetnek Rowling elképzelésétől. A háttérben lévő két varázspálca Luna és Albus varázspálcáit ábrázolják.

Főbb szereplők



                                                                   
Luna Longbottom
id. Neville Longbottom: igazgatóhelyettes, gyógynövénytan
szülők, tanárok:










Luna Lovegood:jóslástan



ifj. Neville Longbottom











Harry Potter




Albus Perselus Potter









Ginevra (Ginny) Weasley




James Sirius Potter














Lily Luna Potter


















Ronald Bilius Weasley




Hugo Weasley














Rose Weasley
Hermione Jane Granger: mágiatörténet













Teddy Lupin














Scorpius Hyperion Malfoy


Draco Malfoy












Pansy Parkinson














Sarah Finnigan













Cedric Finnigan











Rubeus Hagrid: vadőr, legendás lények gondozása























Rosmerta Lumpsluck: bájitaltan













Clarissa Flitwick: bűbájtan

















Percy Weasley: asztronómia


















Minerva McGalagony: igazgatónő, átváltoztatástan