IV.fejezet

IV.fejezet

Nyár után mindig nehéz volt hozzászokni, hogy tegezzem a tanárokat. Voltak már kínosabb pillanatok is. Elsőben apát a Longbottom professzor helyett egyszerűen "leapuztam". Bár ez sem apunak sem nekem nem volt kellemetlen, a többi diáknak annál inkább. Azóta viszont eltelt három év, ami alatt beleszoktam, hogy a suliban nem tegezhetem még azokat a felnőtteket sem, akiket amúgy igen. Ennek tudatában indultam neki a napnak, ami a reggeli után a tanév első gyógynövénytan órájával folytatódott. Apu kedvenc növényével foglalkoztunk a mai órán.
-Ki tudja az asztalon látható növény nevét?-kérdezte. Természetesen, mint szinte minden tanórán, egyedül én jelentkeztem.
-Igen, Miss Longbottom?
-Ez a növény a Mimbulus Mimbletonia, professzor-válaszoltam az általam könnyűnek megítélt kérdésre.
-Jellemzői?-húzta fel a szemöldökét a professzor.
-Ez a leginkább figyelemre méltó, lüktető és vonagló természettel és egyedülálló védelmi mechanizmussal rendelkező növény. Amikor megtapogatjuk, a növény felszínén az ún. Stinksap(szerkmegj.:nem tudom, hogy van-e rá magyar szó)spriccel ki .A Stinksap egy nem mérgező folyadék,sötétzöld és olyan illatú, mint az "avas trágya"-daráltam a növényről megtanult információkat.
-Pontosan. Tíz pont a Griffendélnek-mosolyodott el az apám, mire én visszamosolyogtam rá. Az óra hátralévő részében mindenkinek esélye nyílt közelebbről megismerni a Mimbulus Mimbletoniát. Alig vártam már, hogy vége legyen az órának.Apát leszámítva mindenki utálta a növényt. Lássuk be, undorító egy élőlény.
A tanórák után Sarahval megebédeltünk és a kviddicspálya felé rohantunk. Késésben voltunk az én hibámból. Miért szeretek én annyira enni?!?

Az öltözőbe rohantunk, ahol rajtunk kívül már senki sem volt. Ezerrel kaptuk magunkra a kviddics egyenruhánkat és kiszaladtunk a pályára. Szerencsére az edzés még nem kezdődött el, csak a megbeszélés folyt épp. A csapatkapitány, aki egy hatodéves lány volt, épp a taktikát magyarázta a csapatnak, amikor odaértünk. Egy valaki még hiányzott a csapatból, ami nekem igencsak szemet szúrt.
-Albus hol van?-kérdeztem érdeklődve Aliciatól, a csapatkapitánytól, aki a világhírű kviddicsező, Angelina Johnson lánya volt.
-A Gyengélkedőn fekszik. Egy kissé meggyűlt a baja a bájitaltan házival-hát igen. Az egyetlen dolog, amihez Albus nem ért, az a bájitaltan.

Albus

Edzés után egyenesen a Gyengélkedőbe mentem és magam után rángattam Sarah-t is. Ahogy beléptem az ajtón, megpillantottam a bekötött kezű Albust, akinek égésnyomok voltak az arcán. Madame Pomfrey épp valami gyógykenőcsel kenegedte a sebeket. Odasétáltunk Albus ágya mellé.
-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Ahhoz képest, hogy a fél karom leégett egész jól-mosolygott rám.
-Azt mindenesetre ígérd meg, hogy soha többet nem kezdesz hozzá a bájitaltan leckéhez nélkülem!-néztem rá könyörgő tekintettel.
-Ezt megígérhetem-eleresztett egy újabb mosolyt.
-A fiatal úrnak pihennie kell-tessékelt ki minket Madame Pomfrey a Gyengélkedőről. Sarahval a Nagyterem felé vettük utunkat, hogy elfogyaszthassuk aznapi vacsoránkat. A folyosón megpillantottunk egy csapat Mardekárost mire Sarah berángatott az egyik lovagi páncél mögé. Scorpyus bsrátnője is a társaságban volt. Épp ő beszélt, mikor elhaladtak előttünk.
-Hallottátok? Az a béna Potter már megint a Gyengélkedőn van. Elrontotta a bájitaltan házit, A szerencsétlen. Amikor meg az a Longbottom órán ott tutujgatja, attól egyenesen hányingerem van. Nem értem Scorpyus mit bír rajtuk annyira, de az ő kedvéért én is eljátszom, hogy bírom őket-mire tisztes távolságba került a zöld csapat, addigra majdnem szétrobbantam a dühtől, és ha jól láttam Sarah feje is füstölgött.
Vacsora után egyenesen a hálóhelyiségekhez mentünk, hogy eltegyük magunkat holnapra. Úgy éreztem, álmomban óvatosan megfojtom Malfoy kis barátnőjét egy kanál vízben.